Vadasparki Látogatás Tunyogmatolcsról 2011. április 17-én a tunyogmatolcsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében  állatkerti látogatást tett 43 fő iskolás gyermek.  A cél a nyíregyházi Vadaspark volt,  ahova a halmozottan hátrányos helyzetű községi fiatalok, 4 kísérőjük jelenlétében  eljutottak. A kirándulás létrejöhetett a Cigány Kisebbségi Önkormányzat "Ckö" képviselőinek  hozzájárulásával, továbbá köszönet jár: Czvik Zoltánnak, Móruczné Elek Erikának,  Szabó Gábornak, Deli Lászlónak, Fábián Gézának, Donátor 2005 Kft-nek, Elekné Jana  Melindának, akik anyagi támogatásukkal hozzájárultak a fiatalok hétvégi programjához.  A vadasparkban eltöltött órák szép napos időben telhettek el, így az állatokkal az  ismerkedés még örömtelibb lehetett. "Reméljük ezzel a vasárnapi alkalommal is tudtuk  feledtetni a kiránduláson résztvevő fiatalokkal, hogy milyen körülmények között  kénytelenek élni a mindennapjaikat, még ha csak egy rövid időre is!"   Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő testülete nevében:     Kiss Ferenc Elnök Horváth Mária Alelnök Lipták Varga István képviselő _______________________________________________________________________________________________________________________ Zenés áhítat Tunyogon 2011. április 17-én "Virágvasárnapi hozsánna" címmel zenés áhítat volt a tunyogi  református templomban.   Már többéves hagyománynak számít, hogy Szatmárcsekén virágvasárnap alkalmából  megrendezésre kerül az Ökumenikus Keresztút, amelynek rendszeres fellépői a  debreceni zenészek. Idén első alkalommal látogattak el Tunyogmatolcsra a fiatalok,  hogy előadásukkal színesebbé tegyék a gyülekezet ünnepi alkalmát.  A műsorban közreműködött Fülep Beáta, nagyari lelkésznő énekével, Tiba Zsolt,  szatmárcsekei lelkész orgonajátékával és a debreceni fiatal zenészek: Bóka Zsombor,  Szabó Szabolcs, Taskó Gergely és Vajas Emőke. "Ez a felállás a zenészek között alkalmi, őket máshol így együtt nem hallhatjuk zenélni, kizárólag a szatmári körútjukra állnak így össze…" - árulta el Tiba Zsolt lelkipásztor. Az előadást a gyülekezet tagjai gyönyörködve hallgatták, a megszólaltatott ének és  zene megidézte a Jézus bevonulását kísérő tömeg hangulatát, ezzel hidat építve az  akkori és a mai ünneplés között. Ahogyan Lucskiné Krokavecz Márta lelkésznő is  mondta: "A léleknek vannak olyan mélységei, ahová a szó nem ér el, de a zene igen.  Ezért fontosak az ilyen alkalmak a gyülekezet életében, hogy más módon is  megérthessük Isten igéjét." - Lucski Zsófia - _______________________________________________________________________________________________________________________ Versmondó verseny a Szamos melletti Óvodában Szavalóversenyt rendezett Tunyogmatolcson a községi óvoda nevelőtestülete. Az  eseményre 2011. április 19-én délután 4 órakor került sor a település óvodájában. A  megmérettetésen a létesítmény "kis" növendékei mutatták meg rejtett képességeiket,  szüleik, és a meghívott vendégek jelenlétében. Az ifjoncok szellemi tornáját első  alkalommal sikerült megrendezni az intézmény falai között. A verseny három  korcsoportban lett kategorizálva a gyerekeknek: kiscsoportosok, középső csoportosok,  és nagycsoportosok. A választott vers témája bármi lehetett. Az óvodások  felkészülésében a szülők segédkeztek, az ő közreműködésükkel készültek fel életük  első szavalóvetélkedőjére. Az értékelést felkészült zsűri végezte. A bíráló bizottságban  helyett kapott: az általános iskola igazgatónője, igazgatóhelyettes asszonya, tanárnője,  az óvoda vezető-nevelőnője, és a Ckö helyi képviselője. Az eredményhirdetésen a  korcsoportok első három helyezettje kapott oklevelet, és könyvjutalmat.  Az  elismeréseket Kovácsné Varga Tünde igazgatónőtől fogadhatták az ifjú nemzedék  tagjai. A kiscsoportosoknál: I. Kiss Enikő II. Szabó Ádám III. Kiss Boglárka. A középső  csoportnál: I. Papp Zoltán Károly II. Kiss Marcell III. Balogh Bence. A  nagycsoportosoknál: I. Mikes Levente II. Hegyaljai Károly III. Kisgyörgy Dorina. A  jutalmazások után minden apróság, akik az eseményen részt vettek, süteményt, és  csokoládét kaptak további díjazás formájában. Az édességeket a helyi Cigány  Kisebbségi Önkormányzat képviselői biztosították az intézmény nebulóinak.  A  rendezvény végén látszott, hogy minden vendég nagyon elégedett volt a kicsik szavalóversenyre szánt műsorával. Ez érthető, mivel apróságaik  teljesen új oldalát láthatták meg. Gondoljunk, csak arra, hogy egy jó alap elkészítése elengedhetetlen egy építmény jövőbeni minőségéhez. A  gyerekekkel sincs másképp, hiszen szellemi, erkölcsi, és fizikai nevelésük nagyban fogja meghatározni a saját, sőt még környezetük majdani életterét  is. Törekednünk kell minden erre vonatkozó momentum megragadására, hasonlóan a tunyogmatolcsi óvoda nevelőtestületéhez. Soha nem szabad  lebecsülni ezeket a pillanatokat, mert ezekben a pillanatokban benne rejlenek az élet kiindulópontjai!    - Széles Szabolcs - ________________________________________________________________________________________________________________________ Föld napjára készült az óvoda A tunyogmatolcsi Óvoda Micimackó csoportjába járó 6,5 éves Mikes Levente, a Föld  Napjára készítette a fotón látható rajzát.  Levente életkorához képest nagy  ismeretanyaggal rendelkezik. Nagyon szereti a különböző ismeretterjesztő csatornák  műsorait nézni, melyekből sok új és érdekes információt sajátít el. Szellemi, és fizikai  fejlődésében folyamatosan segítik az óvodai nevelőtestület tagjai. Reméljük az élet  további területein is számtalan sikert fog elérni!  A Micimackó csoport dolgozói. ________________________________________________________________________________________________________________________ Bibucziék Snufival Jártak Tunyogmatolcson Tunyogmatolcsi állomására érkezett a békési Bibuczi gyermekszínház, az új, „Snufi, a  művész-bűvész” című zenés mesejátékával. A megye több településén már nagy sikerrel  mutatták be produkciójukat, így április 20-án a kurta kocsma hazájába is eljöttek a  nevettető előadók. A szervezést a községi Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége  bonyolította le, az intézmény IPR pályázatán nyert összegének bizonyos részéből. A  nyertes pályázat ezen anyagi része a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók kulturális  rendezvényre jutását szolgálta, ennek köszönhetően a községi iskolás gyermekek  ingyenesen megtekinthették a műsorszámot. A vendég művészek fellépésére a helyi  művelődési ház színháztermében került sor. A Bibuczi együttes 1992-ben  zenetanárokból alakult. Mostani darabjukat az elmúlt hónapokban majd húsz megyei  településen mutatták be. A produkciós csoport 3 főből áll. Bischof Ildikó alakította  Naspolya bohócot, Viczián István Snufi főszerepét töltötte be, és Czirok Mihály, aki a  gonosz Cvekedli cirkuszigazgatót, a bumfordi Lapaj erőművészt, emellett még a rátarti  Snájdig Sanyi állatkínzó állatidomárt is megszemélyesítette. A mesék, amelyeket a  zenetanárok előadnak, az irodalmi körökben már jól ismert Pete László írónak a  munkásságait tartalmazzák. Legújabb jegyzett története a „Snufi, a művész bűvész”  címet kapta. A történet a Parádé Nagycirkuszban zajlik, ahonnan igazságtalanul kirúgják Snufit, a művész-bűvészt, aki ezután számtalan kaland után  furfangos trükkökkel leckézteti meg a bohókás Naspolya bohócot, a gonosz Cvekedli cirkuszigazgatót, a bumfordi Lapaj erőművészt és a rátarti  Snájdig Sanyi állatkínzó állatidomárt. A mese-játék nagyon jól példázza, hogy az akarat és az ész csodát tehet, hiszen a cirkuszból igazságtalanul és  mondvacsinált okból kirúgott Snufi-bűvész felülkerekedett az álnokság felett.A gyermekek fülig érő szájjal veszik tudomásul, hogy a mesében  szerencsére minden jóra fordul, az igazság és az ész arat diadalt az emberi gonoszságon. A cirkuszi, vásári színes forgatagot, a mese zeneszerzői  színes, a zenei stílusok sokféleségét felsorakoztató dalokkal igyekeznek érzékeltetni. Az előadás páratlanul sikerült, a kicsik hangos nevetéséből, a  nagyobbak állandó tapsolásából nem volt hiány az egy órás műsoridő alatt.  A gyermekszínház továbbra is, az általános iskolai és óvodai ének-  zeneoktatást kiegészítő szakkör keretében előadásokat, koncerteket, beszélgetéseket szervez és bonyolít le a régióban, elérve ezzel sok ezer óvodás  és kisiskolás korú gyermeket. A jelenlegi társadalmi helyzet arra enged engem következtetni, hogy az országban sokan felesleges pénzkidobásnak  ítélik meg a gyermekszínházak munkáját, pedig ezek az Egyesületek még mindig megpróbálnak értékeket közvetíteni a felnövekvő generációk  számára! Emellett azt sosem szabad feledni, hogy egy őszinte gyermeki mosoly minden pénzt megér!”  - Széles Szabolcs - ________________________________________________________________________________________________________________________ Édesanyákat köszöntöttek Tunyogmatolcson Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. Tunyogmatolcson e jelentős alkalomra 2011. április 28-án, csütörtökön került sor. Az  ünnepségnek a település óvodája adott otthont. Az eseményen meghívott vendégként a  tunyogmatolcsi Reménység Nyugdíjas Klub is részt vett, akik külön népdalcsokorral  köszönték meg az előadóknak, hogy ebben az évben sem felejtettek el megemlékezni  az édesanyákról, nagymamákról, és dédnagymamákról. A rendezvény előadói az óvoda  kis növendékei voltak, akik színes, szívmelengető műsorokkal kápráztatták el az erre  ellátogató szülőket, hozzátartozókat, rokonokat. A változatos műsorszámok között  fellelhetők voltak az anyák napjához szorosan kötődő klasszikus versek, mondókák,  zenés produkciók, amiknek várva várt sikere nem is maradhatott el. A felkészülésben az  óvoda dolgozói, óvónői, dajkái vettek részt. A kicsik korukat meghazudtolva,  felkészülten, és a nap fontosságának fényében adták elő saját produkciójukat. Az anyák  napjának jelentőségét Szarkáné Pap Ilona vezető óvónő is hangsúlyozta: „Az anyák  megünneplésének története már az ókori Görögországba is fontos eseménynek  számított.  A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen  május második vasárnapjára esik. Magyarországon ezektől eltérően május első  vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az időpontnak ebben az esetben nincs nagy jelentősége, sokkal fontosabb a megemlékezés, hiszen  kijelölünk egy napot, de sokszor az év 365 napja sem lenne elég, hogy az édesanyák felülmúlhatatlan munkáját megköszönjük!”- jegyezte meg.  A megemlékezésen, a családtagokon kívül jelent voltak a községi intézmények vezetői. A bő egy órás anyák napi tiszteletadási forma, célját elérve  lélekmelengetőre sikeredett. Az éppen befejezett vers vagy ének után, a taps mellett csak a kicsordult könnyek mutatták meg, hogy milyen  befogadásra is lelt egy-egy gyermeki üzenet a hallgatóságban.  Úgy gondolom, hogy az Édesanyák fontosságát nehéz elmondani pár mondatban, de néha még is elég rá pár fontos szó. Az biztos, hogy jelentőségük  megkérdőjelezhetetlen, régen is az volt, a mai világban talán még fontosabbá váltak a családon, és társadalmon belül betöltött szerepeik. Arthur Conan  Doyle írta egy helyen: „Az embernek lehet több felesége, több gyereke, több barátja is, de anyja csak egyetlenegy lehet, azt az egyet hát gyöngéden  kell szeretnie, ameddig csak lehet.” Minden gyermeknek azt kívánom, hogy ameddig csak lehet, ragaszkodjanak ehhez a szeretethez. Az édesanyáknak, pedig továbbra is csak  megköszönni tudjuk, hogy sokszor elviselik az elviselhetetlent, és hálásak lehetünk azokért az értékekért, amiket folyamatosan megteremtettek, és  teremtenek a mai napig számunkra! Isten áldja őket érte!  - Széles Szabolcs - ________________________________________________________________________________________________________________________ Vöröskereszt Világnapi Ünnepségen Tunyogmatolcs A Magyar Vöröskereszt fehérgyarmati területi szervezetének vezetősége május 3-án  tartotta a Vöröskereszt megalakulásának 130. évfordulója tiszteletére rendezett világnapi  ünnepségét. Az ünnepség helyének a városháza adott otthont. Szilágyiné Varga Ibolya  területi vezető és Szalai László alpolgármester adott tájékoztatást a 2010. évben végzett  munkáról. Az ünnepségen Tunyogmatolcs is képviseltette magát Kovácsné Demeter  Tünde személyében, aki a helyi alapszervezet titkára. A kistérségen belül a település  kiemelten támogatja a többszörös véradókat. Ezen kívül a járás legnagyobb községén  minden évben megtalálhatóak azok az önkéntesek, akik hozzájárulásukkal támogatni  tudják a területi szervezet munkáját. A tavalyi évben a lakosság 11%-a adott vért a  meghirdetett alkalmakon és ez az arány várhatóan idén növekedni fog. A véradás az  egyik legfontosabb munka, a terület egyik legszervezettebb és legeredményesebb  tevékenysége.  A többszörös véradók elismerésére Soltész Bertalan Tunyogmatolcs  polgármestere és képviselői, minden évben jelentős összeget fordítanak. A véradók nem  várnak anyagi ellenszolgáltatást humanitárius tettükért, de pozitívan értékelték a  többszörös véradásért kapott anyagi és erkölcsi elismeréseket. A területi vezetőség  minden évben megünnepelte november 27-ét a Véradók Napját, melyre meghívták a  kitüntetésben részesülő többszörös véradókat s az eredményes munkát végző  szervezőket. A különböző szervezeti események tovább erősítik az összetartozás, a  közös cél iránti érzést. A területi egyesületen belül fontos a csecsemőgondozási verseny,  az elsősegélynyújtó versenyek, továbbá a közúti járművezető jelöltek vizsgáztatása,  amihez minden alkalommal biztosította az egyesület a vizsgához szükséges tárgyi feltételeket. Kiemelkedően fontos feladatként eleveníthető fel a  Vöröskereszt részéről a 2010. évi Szabolcsi vihar károsultjainak segélyezése augusztus első heteiben. Tunyogmatolcson 7 család kapott téglát a  helyreállítási munkálatokhoz. A községen belül működik a Vöröskereszt Ifjúsági Tagszervezete, melynek alapvető céljai között szerepel a fiatalok  önkéntességre való nevelése. A következő véradási alkalmak a Szamos melletti településen: 2011. május 17-e (kedd) és 25-e (szerda), aminek  helyszíne a Művelődési Ház lesz.  "Az alapszabályban meghatározott feladatokat a megyei szervezet szakmai irányításával teljesíteni tudtuk. Mindazt, amit azon felül vállaltunk, azzal a  meggyőződéssel tettük, hogy térségünk hasznára válik, a Vöröskereszt tekintélyét növeljük és a közös munka során az emberi kapcsolatok erősödése  humanitárius célokat szolgál."- nyilatkozta Szilágyiné Varga Ibolya területi vezető   A Véradásra kiszálló csoport dolgozói, a Szatmár- Beregi Kórház vezetése, a Vöröskereszt önkéntesei, fiataljai, az egyházak és az alapellátásban  dolgozók támogatása biztosíték arra, hogy a gyógyító munkához szükséges vért a jövőben is biztosítani tudják.   - Széles Szabolcs- ________________________________________________________________________________________________________________________ Föld napja A Petőfi Sándor Általános Iskolában Föld Napja alkalmából vetélkedőt szervezett az  intézmény nevelőtestülete. A megmérettetésre május 5-én került sor az iskola  épületének falai között. A versenyen szellemi vetélkedő formájában mérték össze  tudásukat a tanulók. Több feladatkörrel kellett tanúbizonyságot tenni a diákoknak  aktuális tudásukról. Az első feladatban több variációs lehetőség közül kellett kiválasztaniuk a helyes  megoldást. Itt megjelentek az általános ismerethez szintén jól köthető tananyagok.  Válaszolni kellett többek között arra a kérdésre, hogy "merre forog a Föld?" vagy "ki  hajózta körül a Földet?"  A második témakörben az állatokat s a hozzájuk kötődő hangokat kellett  összepárosítani. Talán ez a feladat volt az, ami a legjobban ment a gyerekeknek. A  harmadik körben a növények kapták meg a hangsúlyt. Felismerésük, kiszínezésük tette  érdekessé, látványosabbá a vetélkedő hangulatát. A negyedik feladvány már kreativitást  is igényelt az iskolásoktól. A puzzle játékban egy békát kellett kirakni a résztvevő  fiataloknak, amit tovább nehezített, hogy a háttérben ki kellett olvasni a következő  mondatot: "Hazánkban minden kétéltű védett!" Az ötödik küldetésben egy szókereső a  betűhalmazban kellett haladni minden irányban, 5 perc  alatt kellett megtalálni 19 állat nevét, a megmaradt betűkből pedig a pillangót lehetett  kiolvasni. Ez a feladat elég vegyesen ment a tanulóknak, akadtak jobban s rosszabbul  teljesítők is. A verseny vége felé már lehetett látni, hogy a harmadik helyezésen holtverseny fog kialakulni. Az igazságosság szellemében ennek a két  csapatnak plusz feladattal kellett eldöntenie a pillanatnyi egyenlő helyzetet. Az első és második hely kérdése nem volt vitatott. A szellemi összecsapás  1, 5 óra alatt rendületlenül lezajlott. Az eredményhirdetést követően az 1-3. csapat kapott csokit, nyalókát, ezenkívül minden résztvevő kapott 1-1  nyalókát, így senki sem maradt jutalmazás nélkül! A hangulat jó volt, a feladatok érdekes izgalmakat tartogattak, egy- kettő nehezebben ment gyerekeknek, de nagy örömünkre okoztak kellemes  meglepetéseket maguknak és természetesen nekünk is! Minden osztály szép számmal képviseltette magát, ebből kiindulva csak bízni tudunk benne,  hogy jövőre sem marad el a Föld Napja alkalmából megtartott szellemi párbaj!         - Tisza Ágnes - /pedagógiai asszisztens/ ________________________________________________________________________________________________________________________ Elindult a Madár Tunyogmatolcson Tunyogmatolcs- A kurta kocsma hazájában első útjára indult a községi sajtó. A települési  kiadvány a Hírmadár nevet kapta, mely a történelmi időkhöz híven a legfontosabb  információkkal fogja ellátni a lakosságot. A szerkesztői feladatokat a tunyogmatolcs. hu  csapata vállalta el, így rövid időn belül az online felületet követően a nyomtatott sajtó is  szerepet kaphatott a község életében. A stratégiai terv elkészítése és a képviselőtestület  előtti sikeres prezentáció után egyhangú támogatottsággal elfogadásra kerültek az akkor  még tervszerű nyomtatott vázlatok. A külső arculat tervezésében, a szerkesztői feladatok  ellátásában s a készítési munkálatokban a csapat tagjai sikeresen kivették részüket. A  nyomdai feladatokat egy helyi vállalkozó, Kullár Balázs látta el. Az első kiadás május 9-  én 800 példányszámban hagyta el a nyomdát. A Hírmadár tartalma fontossági  szempontból arányosan épült fel. Az önkormányzati hírek mellett helyet kap egy  polgármesteri szó, így a község polgárai értesülhetnek: a pillanatnyi pénzügyi helyzetről,  a tervezett s már elkészült innovációs lépésekről, a fontos lakossági információkról,  beruházásokról, pályázatokról és a rendőrségi közleményekről. A szerkesztői oldal a  "Távcső címet" kapta, mivel egy visszatekintésre ad lehetőséget az olvasónak a 2011-es  év eddigi települési eseményeire, emellett egy jövőbeni szemlélésre is hivatott, segítve  ezzel a község előtt álló, prioritást élvező rendezvényekre a készülést, tájékoztatást. A  Távcső rovathoz társul egy szerkesztői levél, amely közvetlenebbé, nyitottabbá teszi az  olvasó- és a kiadvány közötti kapcsolatot. A postaládán keresztül a lakosság nem csak  véleményt formálhat, de későbbi észrevételeinek szintén hangot adhat a készítők segítségével. Az utolsó oldal az "Állomások elnevezést" érdemelte ki  magának. Ezen a záró lapon a község életében szerepet vállaló emberek, csoportok fotóit jelenítik meg a szerkesztők, hogy vizuálisan is színesebbé  tudják tenni a helyi kiadványt. A nyomtatott sajtó negyedévente kerül majd megjelentetésre Tunyogmatolcson.  "Véleményem szerint a mai világban az alapvető kommunikációra, így az ezekhez tartozó csatornákra sokszor elengedhetetlenül szükség van egy  adott közösségen belül. Ez az adott közösség releváns érdeke, hiszen az összefogást erősíteni csak információcserével lehet. Ezért is örülök, hogy egy  újabb szócsövünk jött létre a tunyogmatolcsi Hírmadárnak köszönhetően. Sajnos hátrányos helyzetben a településen belül sok ember él. Ezeknek az  embereknek nincs lehetőségük előfizetni országos vagy megyei újságra, vagy igénybe venni internetes szolgáltatásokat. Remélem többek között  ezeknek a községi lakosoknak is tudunk háromhavonta egy olyan pluszt nyújtani a Hírmadárral, ami akár ugródeszkaként funkcionálhat lelki s testi  fejlődésükben! Azt pedig sosem szabad elfelejtenünk, amit én s munkatársaim már régen tudunk-, az akarat mindig utat tör magának!"  - Széles Szabolcs - _________________________________________________________________________________________________________________________ XXII. Petőfi Kupa Labdarúgó Torna Tunyogmatolcson Sikeres 12. Petőfi Kupát tartott május 6-án a tunyogmatolcsi Petőfi Sándor Általános  Iskola. Az eseményen részt vettek az iskola fiatal sportolói, nevelőtestülete és a hazai lelkes  szurkoló tanulók. A vendégcsapatok között köszönthettük: Nagyszekerest, Nábrádot,  Kisart és Túristvándit. A vendégjátékosok edzőik kíséretében jelentek meg az  összecsapáson. A tornán Soltész Bertalan polgármester is tiszteletét tette s beszédével  csak buzdította a fiatalokat: "Sosem szabad elfelejtenetek, hogy miért léptek a pályára! Természetesen elsődleges  cél a győzelem, de a játék szeretetét mindig érezni kell kortól függetlenül!- ezekkel a  mondatokkal zárta le a torna megnyitó beszédét a község vezetője.   A torna eredményei: 1.)   9:00 - 9:20      Nagyszekeres- Kisar (5:1) 2.)   9:25 - 9:45      Nábrád- Tunyogmatolcs (1:1) 3.)  9:50 - 10:10     Túristvándi- Nagyszekeres (0:1) 4.) 10:15 - 10:35    Kisar- Tunyogmatolcs (3:0) 5.) 10:40 - 11:00    Túristvándi- Nábrád (2:0) 6.) 11:05 - 11:25    Nagyszekeres- Tunyogmatolcs (4:0) 7.) 11:30 - 11:50    Kisar- Túristvándi (4:0) 8.) 11:55 - 12:15    Tunyogmatolcs- Túristvándi (2:1) 9.) 12:20 - 12:40    Nagyszekeres- Nábrád (7:0) 10.)    12:45 - 13:10    Kisar- Nábrád (4:0) A Petőfi Kupa végeredménye: 1. Nagyszekeres 2. Kisar 3. Tunyogmatolcs 4. Túristvándi 5. Nábrád Különdíjazottak: 1. Legjobb kapus: Horváth Ádám, Nábrád 2. Legjobb hazai játékos: Szabó János, Tunyogmatolcs 3. A torna gólkirálya: Póti Márk, Nagyszekeres A csapatok érmeket szereztek elismerésül településüknek, iskolájuknak. A különdíjazottak egy-egy serleggel gazdagíthatták az otthoni sportrelikviákat  tároló szekrényt. Tunyogmatolcs a dobogó harmadik fokán végzett, így a bronzéremmel gazdagodhatott iskolai csapatunk. A Petőfi tornát a  sportszerűség és a baráti légkör hangulatában sikeresen zártuk le. Az eredményhirdetés után a csapatok edzőikkel egy közös ebéden vettek részt a  napközi ebédlőben. Reméljük jövőre a képzeletbeli dobogó egy felsőbb fokára tudunk lépni!  Az idén elért eredményekhez gratulálok fiataljainknak s további sikeres mérkőzéseket kívánok nekik a jövőben!  - Nyíri Lajos, testnevelő tanár - ________________________________________________________________________________________________________________________ Tanulmányi kiránduláson vettek részt a tanulók A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói május 11-én tanulmányi kiránduláson vettek részt  tanáraikkal. Az eseményen az 5-8. osztályig a halmozottan hátrányos diákok közül 61-en  képviselték az intézményt. A tanárok, akik elkísérték a diákokat a kiránduláson: Kovácsné  Varga Tünde, Borbás Lászlóné, Bihari Barbara, Hőgye Imréné, Szabó Béláné, Blizman  Csaba és Nyíri Lajos. A csoport reggel 6 óra után indult útnak. Az útvonal:  Tunyogmatolcs- Gyöngyös- Sástó- Kékestető- Parád- Tunyogmatolcs.   Gyöngyösön a tanulók megcsodálhatták az Orczy Kastély Múzeumot, majd a Sástói  kilátóban vehette mindenki szemügyre a Mátra szépségét. A Mátra déli lankáit,  Gyöngyöst, Kékestetőt és a környék kisebb településeit, például Gyöngyössolymost,  Visontát jól lehetett látni, de tiszta időben a budai hegyekig, sőt, a Tiszáig is ellátni az  ország legmagasabban fekvő természetes tava melletti szép csigalépcsős kilátóról.  Lenyűgöző panoráma tárult elénk, amikor megmásztuk az 53 méter magas Sástói kilátót.  A Kékestető-t szintén megcsodálhatták a túrázók, amely minden évszakban különleges  élményt tud nyújtani az idelátogató vendégeknek. Haza indulás előtt pedig a parádi  kocsimúzeumot tekinthették meg a gyerekek. A Múzeumban látható kocsik nagy része a  Kölber- testvérek műhelyéből került ki: ők voltak az 1800-as években a legnevesebb  kocsi-gyártók Magyarországon. Emellett a lószerszámokat és a paraszti világ  szállítóeszközeit is bemutató makettek, illetve szekerek gazdagították a kiállítást.  Tunyogmatolcsra este 9 után érkeztek meg az intézmény hallgatói s oktatói. A tanulmányi körutat az iskolai IPR-es pályázatból tudta finanszírozni a nevelőtestület, így a pályázati pénznek köszönhetően a halmozottan hátrányos helyzetű  növendékek is megcsodálhatták a megállók szépségeit. A körúton minden tanár és diák jól érezte magát. Sikerült közvetlenebbé, nyitottabbá tenni a  pedagógus-tanítvány viszonyt. Bízunk benne, hogy későbbi lehetőségeket is kitudunk használni, ezáltal egyre több gyermek életébe tudjuk  becsempészni a magyar táj szépségeit. - Hőgye Imréné, Csoportvezető - _________________________________________________________________________________________________________________________ Moziztak az iskolások Május 13-án, pénteken ismét kinyitott a tunyogmatolcsi művelődési ház mozi terme. Az IPR-es pályázatnak  köszönhetően az iskola hátrányos helyzetű tanulói megnézhették a Hopp című animációs filmet. Az előadás délután 1  órától kezdődött el. Vendég mozisunk Kiss Ferenc volt, aki Nyíregyházáról érkezett, hogy levetíthesse a 1,5 órás  meseszerű vígjátékot.   A film a húsvéti nyuszi tinédzser fiáról szól, akinél elérkezett az idő, hogy átvegye a családi vállalkozás irányítását. E. B  azonban más terveket forgat a fejében, világhírű dobos szeretne lenni és el is indul szerencsét próbálni az álmok  városába. Hollywoodba érve azonban a sors keze a munkanélküli naplopó Fred (James Marsden) útjába sodorja, aki  véletlenül megsebesíti őt. Fred kénytelen lesz átvenni a húsvéti nyuszi munkáját, amíg kéretlen vendége felépül.  Miközben Fred,- E.B.-vel és a rászakadt felelősséggel küszködik, mindketten megtanulják, hogy mi kell ahhoz, hogy az  ember végre felnőjön.  A Gru alkotóinak legújabb hihetetlenül aranyos animáció filmje, amely az animációt és az élő szereplőket bravúrosan  ötvözte, az április 14-i magyar bemutató után elérkezett Tunyogmatolcsra is. A diákok, nevelőikkel együtt élvezhették  végig a 90 perc hosszú családi filmet. Az animáció játékosan és nevettetve mutatott rá arra, hogy az álmokat el lehet  érni, csak mindig tenni kell értük és sosem szabad feladni! - Borbás Lászlóné, tanárnő - _________________________________________________________________________________________________________________________ Gyújtogatás a Külbérletnél Szándékos gyújtogatás alapos gyanúja merült fel egy eset kapcsán a tunyogmatolcsi  Külbérletnél lévő egyik tárolóépületnél. Az ügy az áprilisi hónapban történt. A Külbérletnél  lévő földterület és a hozzá tartozó tárlóhelyiség Mórucz Bertalan községi lakos tulajdona.  A raktár épületről már nyugodtan beszélhetünk múlt időben, hiszen csak "volt" a  tulajdonosa, sajnos a tároló teljesen leégett. A kis ház: szerszámok, bizonyos bútorok és  egyéb mezőgazdasági eszközök megőrző helyéül szolgált. Az anyagi kár értéke  körülbelül 50 ezer Forintra tehető. Az építmény falai fából készültek, teteje nádból lett  lefedve. Ennek is köszönhető, hogy az amúgy is kicsiny létesítmény percek alatt teljesen  porig égett.   "A házikó már több éve családunk tulajdonába tartozott. Elvesztése nem az anyagi  oldalról fáj jobban, hiszen tudjuk, hogy több más esethez hasonlóan, valószínű itt sem  fognak előkerülni a tettesek. Az igazi keserűség inkább eszmei jelleggel bír, mivel  unokáim, szeretteim szívéhez igazán közel állt a kis kunyhó. Bízom benne, hogy az én  esetemből okulva mindenki jobban odafigyel majd személyes ingóságaira, tulajdonaira. A  baj, a tragédia hamar megtörténik, főleg, ha az ember óvatlan. Ezért kérnék mindenkit  ezúton is, hogy figyeljünk egymásra s tartsuk tiszteletben embertársaink sokszor évek  alatti munkájából létrehozott értékeit!"  A szándékos gyújtogatás tényét alátámasztja, hogy a tűzoltók a helyszínen több erre  utaló jelet találtak. A tettes (tettesek) kilétének felderítésére a rendőrségi nyomozás  folyamatban van.  - Mórucz Bertalan, községi lakos - _________________________________________________________________________________________________________________________ A Kalamáris Egyesület Tunyogmatolcson Tunyogmatolcs - „Fiatalok, mint erőforrás” címmel sikeresen végződő képzésnek adott  otthont a Szamos melletti település. Az intenzív kurzusokra a májusi hónapban került sor  a községi művelődési házban.A képzési szervezet a nyíregyházi Kalamáris Egyesület  volt, akik Budapest és Nyíregyháza után utolsó helyszínként a szatmári részen  elhelyezkedő Tunyogmatolcsot választották. Az eseményen nem csak helyi érdeklődők  voltak jelen, akadtak vendéghallgatók is, akik Mátészalkáról, Nyírmeggyesről, Ópályiból,  Szamoskérről és Nagyecsedről érkeztek a községre. A tréning főleg olyan fiataloknak lett meghirdetve, akik egyetemet vagy főiskolát végeztek  s a jövőben a szatmári térségben képzelik el munkájukat, életüket. A fejtágítás 6 napon  át tartott a 20 tanulni vágyó résztvevőnek. Az oktatási alkalmakon szakirányos  ismeretanyagok kerültek átadásra. A felkészítés alatt el lehetett sajátítani a  projektmenedzsmentet, a pályázatírás sajátosságait, emellett a civil szervezetek jogi s  pénzügyi környezetét is sikerült jobban megvilágítani a nebulók számára.  Ezeken kívül  olyan információkhoz jutottak a jelenlévők, amik nélkülözhetetlenek a stabil társadalmi  előrelépéshez: az együttműködésről-kooperációról, uniós pályázatokról, a szociális  szövetkezetekről szintén lehetett értesülni az alkalmakon. Vendégelőadóként a debreceni Rock-Suli vezetője, Szatmári Gábor vett részt az eseményen, aki felhívta a jelenlévők figyelmét az önkéntes  programokra, valamint a tolerancia fontosságára a mai világban. A Nemzeti Civil Alapprogram támogatása lehetővé tette, hogy a résztvevő ifjak  térítésmentesen bővítsék tudásukat, szakmai ismereteiket. A képzés végén minden hallgató egy igazoló dokumentumot kapott arról, hogy az intenzív  ismeretszerzési programban részt vettek. Vizsgára nem került sor az előadások befejezése után, mivel a tanfolyam fő célja az volt, hogy a tréningeken  jelenlévő személyek szakirányos szaktudásban részesüljenek, amit minden reménység szerint településük hasznára sikerül fordítaniuk a jövőben. A  foglalkozásokon a további csapat morált erősítette az is, hogy az átélt tanórák mellett közös kommunikációs játékgyakorlatokon és együtt eltöltött  ebédeken szintén karöltve jelentek meg a „diákok”, képzőikkel egyaránt. Ezzel is segítve az észrevétlen indirekt tanulást, ami gazdagítja a tapasztalati  tőkét az egyénekben. „Az új kapcsolati háló és a kezdeti tőke elengedhetetlen a munkaerő piacon, ezért is örülök, ha ilyen képzéseken vehetek részt, mivel észrevétlen  kipróbálhatom társadalmi szerepeimet, amik nélkülözhetetlenek lesznek akár egy jó döntéshozáshoz, esetleg problémamegoldáshoz.” - említette meg  Tisza Ágnes pedagógiai asszisztens. Ma Magyarországon a készségfejlesztési tárgyak csak minimális szinten képviseltetik magukat a közép- és felsőoktatásban. A továbbképzési alkalmak  fő vonala pedig sokszor nem is az adott ismeretanyagban rejlik, hanem a résztvevők együttműködésében. Úgy gondolom, ha mi fiatalok célt akarunk  érni a világban, s ezt a célt hosszútávon tervezzük, akkor meg kell tanulnunk hatékonyan együttműködni egymással. Ha az összefogás a főpróbán jól  megy, akkor már bátrabban lépünk ki arra a bizonyos színpadra, ami nem lehet más, mint maga az élet!  - Széles Szabolcs - _________________________________________________________________________________________________________________________ Romwalter Duó koncertje az oviban  Minden évben csodálatos műsorral szórakoztatja az óvodás gyermekeket Romwalter Éva  és férje. A gyermekdalokból összeállított csokor előadása közben igazi koncerthangulatot  teremtenek a csoportszobában. Éva óvodapedagógusként maximálisan ért a gyermekek  nyelvén, közösen énekelnek, tapsolnak és táncolnak a gyermekekkel.  Ősszel szeretettel visszavárjuk őket, és minden gyermek nevében köszönjük, hogy ilyen  színvonalas műsort adtak elő. Ezúton is kívánunk nekik további jó egészséget!  - Nagyné Tisza Erika - _________________________________________________________________________________________________________________________  Konfirmandus futballbajnokság  2011. május 28-án a tunyogmatolcsi sportpályán, idén 12. alkalommal megrendezésre  került a szatmári gyülekezetek hittanosai közötti focibajnokság.  A 14 gyülekezetből  (Csenger, Ököritófülpös, Matolcs, Kocsord, Túrricse, Szamoskér, Szamossályi, Tunyog,  Méhtelek, Tyukod, Panyola, Szamosszeg, Nábrád, Porcsalma) 18 csapat nevezett a  megmérettetésre, 15 fiú és 3 lány csapat (Kocsord, Túrricse, Tunyog).   A megnyitó áhítatot, Szalay Kont kocsordi lelkipásztor tartotta a Máté 5,5 alapján:  "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.". Hangsúlyozta, hogy bármennyire is cél a  csapatok számára a kupa elnyerése, bármennyire is küzdenek a jó helyezésért, nem lehet  mindezt erőszakkal, durván tenni, hanem szükséges, hogy a legelszántabb küzdelmekben  is meghatározó legyen a szelídség, hiszen ez a keresztyén ember életének egyik Krisztusi  többlete. A szabályok ismertetése után három pályán indultak a körmérkőzések. Mindhárom pályán  két-két csoport játékát követhettük figyelemmel, akik a továbbjutásért küzdöttek. A fiú  csapatok közül Csenger, Túrricse, Tunyog, Tyukod és Szamosszeg játékosai jutottak  tovább, köztük sorsolás útján dőlt el, hogy kivel kell további mérkőzéseket játszani. A  döntő meccsek után a végeredmény: V. helyezést ért el Tunyog csapata, IV. helyen pedig  Túrricse végzett. Dobogós helyre került III. helyezettként Tyukod, II. helyezettként Csenger csapata, a bajnokság győztesei pedig Szamosszeg  hittanosai lettek. A lányok mérkőzésének eredménye: III. helyezett lett Kocsord, II. helyezett Tunyog és I. helyezett Túrricse csapata. Miután véget értek  a mérkőzések, a tunyogi gyülekezet asszonyai babgulyással és fánkkal vendégelték meg az elfáradt játékosokat és kísérőiket. A szervezést és a  résztvevő csapatok igyekezetét megkoronázta Isten áldása, hiszen szép időben, nagyobb baleset nélkül érhetett véget a nap.        - Lucski Zsófia -   _________________________________________________________________________________________________________________________  Konyhakert Program Tunyogmatolcson  A Magyar Vöröskereszt az Amerikai Ház Alapítvány és az Amerikaiak a Magyarokért  Alapítvány támogatásával indult el egy olyan program 2011-ben, amelynek célja, hogy a  program résztvevői saját maguk és családjuk számára konyhakerti zöldségféléket  termesszenek, hosszútávon pedig felélesszék a feledésbe merült kertkultúrát. A program  keretein belül a résztvevők ellenszolgáltatás nélkül kaptak egységcsomagnyi konyhakerti  vetőmagot. Tunyogmatolcson a vetőmegosztásra június 1.-én a település művelődési  házában került sor.  A felhívásban csak azok a személyek vehettek részt, akik az előzetes  községi felmérés alapján pozitív elbírálásban részesültek. Ezen kívül az igénylőknek hozzá  kellett járulniuk, hogy adataikat a Magyar Vöröskereszt nyilvántartsa és azokat statisztikai  célokból kezelje, valamint róluk és kertjeikről a Magyar Vöröskereszt munkatársa, segítője  fényképet készítsen s azokat a program kommunikációja során felhasználhassa.  Természetesen a műveléshez és gondozáshoz szükséges eszközökkel szintén  rendelkezniük kellett a lakosoknak, emellett vállalni kellett az együttműködést a  Konyhakert-program résztvevőivel, segítőjével. Községünkben a vetőmag átadása egy  tájékoztató keretében történt meg, melyen Fecske László a Gazdakör elnöke tartott a  növényi kultúrák műveléséről tájékoztatót.   "Örülünk ennek a kezdeményezésnek, bízunk benne, hogy az előttünk lévő időszakban  ehhez hasonló programok szintén napvilágot fognak látni, mivel minden hathatós segítség  csak hasznára, segítségére válik településünk lakosságának a jövőt építő korrekciós úton."  -mondta el a lakossági fórumot megnyitó beszédében Soltész Bertalan polgármester.  - Kovácsné Demeter Tünde, Szociális Bizottság Elnöke -    _________________________________________________________________________________________________________________________  Családi nap az óvodában!  Idén második alkalommal került megrendezésre az óvodában a Családi nap. A délelőtt  folyamán a gyermekek-szüleikkel együtt változatos programokban vettek részt. Volt  kötélhúzás, zsákban futás, trambulinon való ugrálás, hullahopp karikázás, labdázás, sor-  és váltóversenyek, illetve akadálypályán történő áthaladás. Játszottak az ugráló labdákkal,  kugliztak, tekéztek és a horgászós játékkal kis műanyag- halakat fogtak a fiúk. A legnagyobb sikere mégis a rendőrautónak s a tűzoltóautónak volt. Minden gyermek  számtalanszor beleült a két gépjárműbe, hogy szirénázzanak vagy dudálhassanak. A  tűzoltók hoztak magukkal kisméretű sisakokat, azokat a fejükre vették a gyermekek és úgy másztak fel a tűzoltókocsira. Ezúton is szeretnénk megköszönni a rendőrök, tűzoltók  lelkes és segítőkész hozzá állását. A nagy melegben a szomjúságukat gyümölcslével és  ásványvízzel csillapították. Az üdítő italok mellé sajtos tallért és pufit ettek a gyermekek. A  nagy létszámra való tekintettel a jelenlévők biztonságára a helyi Polgárőr Szövetség két  tagja: Mikes József polgárőrparancsnok és Varga György vigyázott. Köszönjük szépen a  segítőkész együttműködésüket. Reméljük jövőre újra megrendezhetjük a Családi napot.  - Nagyné Tisza Erika - _________________________________________________________________________________________________________________________  Tovább a következő oldalra