Helyismereti Kör A Helyismereti Kör 2003. február 6-án alakult 12 fővel.  Alakulása évében (2003-ban) sikerült az első  általuk szervezett kiállítást a művelődési házban megtartaniuk.  A bemutató témája néprajzi és  falutörténeti központú volt. Ezt követően 2004-ben az augusztusi Szamosparti- Találkozón már önálló  néprajzi kiállítást bonyolítottak le. 2005-ben és 2006-ban is szerveztek népi hagyományokhoz köthető  bemutatókat. Ennek a két évnek az adatgyűjtése egy néprajzi kiadványban is megjelent már.  2007-ben  nyomtatásban szintén elkészült a könyv, amely elnevezésként a Múltba Veszett Hagyományt kapta a  szerzőktől.  A könyv bemutatása a nagyközönségnek az augusztusi Szamosparti- Találkozón történt meg.   A község lakosai mellett az eseményen jelen volt: Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő és Soltész  Bertalan polgármester. 2008-ban megjelent Szabó Menyhért Kutató Könyvtárosnak a munkája:  Tunyogmatolcs Bibliográfiája címmel. A kötet anyaggyűjtésében a Helyismereti Kör tagjai áldozatosan  segítették a szerzőt. 2009-ben a Helyismereti Kör javaslatot tett az önkormányzatnak a Kurta Kocsma  makett megvételére, amit a községi vezetés meg is vásárolt. Jelenleg a makett a Polgármesteri Hivatal  Tanácstermében van elhelyezve. A 2009-es esztendőben a Helyismereti Kör tagjai saját gyűjtésükből  tartottak ismét kiállítást. Ekkor a vendégek láthatták a klubteremben kiállított "korabeli" tárgyakat,  ruházatokat, használati eszközöket a jóvoltukból. Az elmúlt években Szabó Menyhért vasúttörténeti  kutató több alkalommal tartott előadást az érdeklődőknek gyűjtéseiből, kutatásaiból.  Ezek az előadások  a településsel kapcsolatosan, előtérbe helyezték a község történetét és híres történelmi személyeinek  életútját, munkásságát. 2010. május 13-án az egykori tragikus eseményre visszatekintve rendezett a  Helyismereti Kör kiállítást. A nagy árvíznek, az 1970. május 13-án történt katasztrófának a 40.  évfordulójáról emlékeztek meg a tagok, meghívott vendégeikkel közösen. Ezen alkalomból fotó kiállítást  láthattak a község lakosai a művelődési házban, főként itt készült képekből. 2010-ben sikerült a  Helyismereti Körnek megszerveznie a Kondor család találkozóját Tunyogmatolcson. A településről rég  elszármazott Kondor testvérek: Kondor Róza és Kondor Csaba jött előadóként haza. Kondor Róza saját  verseit mutatta be a meghívott vendégeknek. 2010 tavaszán, a Pünkösdi Lovas Nap keretében az  állattartással kapcsolatos tárgyakból sikerült bemutatót szervezniük a tagoknak. Ennek szellemében  folytatódott a bemutató sorozat az augusztusi Szamosparti Találkozón. Itt a falunap látogatói néprajzi  kiállítást láthattak általuk, ami a teknő készítés eszközeiből és tárgyaiból lett összeállítva. A Helyismereti  Kör jó kapcsolatot tart fent a Nyíregyházi Jósa András Múzeummal és Levéltárral.  A környék  hagyományőrzőivel szintén kiváló kapcsolatokat alakítottak ki a hosszú évek alatt. A tagok segítettek több  fiatalnak is a szakdolgozataik megírásában, átadva nekik számos év gyűjtőmunkáját, amikhez hosszas  munkával jutottak hozzá a civil csoport tagjai.   További terveik között szerepel még: - a régi paraszti munkák további lejegyzései, gyűjtései   - a régi fotók folyamatos archiválásai, későbbiekben bemutatásai Helyismereti Kör elérhetőségei:   Somogyi Béla, vezető 4731 Tunyogmatolcs Kossuth Lajos út. 45 Telefonszám: 06-44-359-733 E-mail: weit28@indamail.hu
Helyismereti elöadás Szerszámkiállítás Matolcsi rokonok tablója Népi hímzés kiállítás Somogyi Béla a helyismereti kör vezetöje Szamosparti Találkozón a Helyismereti Kör Nyitóoldal Településünk Egyházközségeink Önkormányzat Turizmus Archivum Képgaléria Ügyintézés Helyismereti Kör által kiadott könyv Helyismereti Kör segítségével kiadott könyv © Created by Noobi Történelem Civil szervezeteink Műemlékeink Intézményeink Címer Mesterembereink Sport