Tunyogmatolcsi Reménység Nyugdíjas Klub  2001-es esztendőben alakult meg a nyugdíjas klub. Működési helye a település művelődési háza (4731 Tunyogmatolcs  Rákóczi u. 79). Az intézmény vezetőjeként Jakó Ernő segítette megalakulását a csoportnak, amelynek szervezésében aktív  szerepet vállalt az egykori igazgató. A nyugdíjasok intenzíven kihasználják a klub adta lehetőségeket, és miközben jól érzik  magukat, összetartó kis közösséget alkotnak. A fenntartó (Tunyogmatolcs Községi Önkormányzat/4731 Tunyogmatolcs  Rákóczi u.103) igyekszik biztosítani a klub működésének anyagi feltételeit. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az időskorúak művelődési, szórakozási, társadalmi és társas igényeit jól szolgálják ezek a klubok, s ezért helyes folytatni a  nyugdíjasklubok létrehozását, alapítását és fenntartását a jövőben is.  Rövid története a klubnak:  A két nyugdíjas klub (Tunyogon és Matolcson) 2001. november 28-ára hirdette meg alakuló ülését. Az Öregek Napközi  Otthonában adottak voltak a tárgyi feltételek, így itt indult be az akkori két klub. Megválasztották a két klubvezetőt, s  elkezdték szedni a tagdíjat. Bejelentkezett mind a két klub az Életet az Éveknek Országos Nyugdíjas Klubok Szövetségébe,  és ezzel beilleszkedett egy országos egységes rendszerbe. Ilyen formában azonban csak öt hónapig működtek. Az egyéb  tevékenységek mellett az intézményvezető pályázatokat adott be, amivel asztalokat, székeket és más berendezési  tárgyakat nyert a művelődési ház számára. Jelentkezett az igény is, hogy a két klub helyett legyen egy összevont. Mivel a  tárgyi feltételek is adottak voltak, így a székhely a helyi művelődési intézmény lett. Ez már elsősorban nem az öregek  napközi otthonára volt alapozva, mivel a nappali ellátást igénybe vevők általában az önmagukat ellátni már nem, vagy csak  nehezen tudó idősek. Ezzel ellentétben az összevont klubba az aktívabb résztvevők érkezését várták. A tagok így már az  aktív nyugdíjasok közül kerültek ki. Beigazolódott, hogy nagyon nagy szükségük volt a "működő" közös társaságra. Kialakult  a havonkénti egyszeri foglalkozás. Természetesen az otthoni tennivalókat sem hanyagolták el az idősek. A klubtagok a  töretlen egy évtized alatt szívesen vettek részt ünnepeken, megemlékezéseken, rendezvényeken. Gyakorta találkoztak más  klubokkal is, ilyenkor cseréltek tapasztalatokat, gondolatokat egymással. A klubtagok a magánéletből ugyancsak jól ismerik  egymást. A rendszerváltás előtti időkben, mely még fiatalkorukra tehető; a helyi TSZ- Ben dolgoztak, hiszen (ebben az  időben) más lehetőség nem nagyon volt a szatmári részen. A régi munkatársak most újra élvezik egymás társaságát,  szívesen emlegetik fel a régi szép időket. A megalakulásukat követően minden évben részt vettek a Szamosparti  Találkozókon, mely alkalomból kifolyólag külön sátorban sütöttek-főztek az ideérkező vendégeknek.  Ilyenkor készül az  elmaradhatatlan Matolcsi Lapóka is. Több alkalommal vállaltak szerepet a Szatmárcsekén megtartásra kerülő Cinkefőző  Versenyen. Hosszú várakozás után egy saját szilvalekvárfőző berendezést ugyancsak sikerült kapniuk a klubtagoknak.  Ennek a berendezésnek köszönhetően a rendezvényeiken már mindenki megkóstolhatta ciberéjüket, ízlelhette a különleges  térségi szilvalekvárjukat. 2003-ban alakult meg a csoporton belüli népdalkör, s aki gondolta csatlakozhatott az énekelni  vágyókhoz is. Minden jó hangú tagot szívesen láttak, és látnak a mai napig ugyancsak a népdalkörben. Általában szatmári  népdalcsokorral készülnek, amivel szíves meghívásra összejöveteleken, fesztiválsorozatokon, valamint rendezvényeken  képviselik községüket. Kirándulás   Már megalakulásuk évében (2001) voltak kirándulni a klub tagjai. Egy szatmári körutat választott a kis közösség, ahol  Penyige, Nagyar, Szatmárcseke, illetve Túristvándi szerepelt az úticélok között. Voltak már Ópusztaszeren, ahol a Feszty-körképet nézték meg, s  Tápiószentmártonon az Attila-dombra ugyancsak ellátogattak, amit a Föld energiája tett híressé.   A környező országokban szintén megpróbáltak kapcsolatokat teremteni a nyugdíjasok. Romániai kirándulásuk alkalmával: Nagybánya, Koltó  (Szendrei Kastély), s Szatmárnémeti voltak a főbb állomáspontok. Ukrajnában (Beregdédán) Klub találkozón vendégeskedtek a Reménység  Nyugdíjas Klub tagjai. A közös programokon mindig szívesen részt vesznek. Fellépések előtt hetente két alkalommal, máskor hetente egy  alkalommal szoktak próbálni. A kis közösség szociálisan érzékeny, segítőkész tagokból áll. Énekkar  A nyugdíjas klub énekkara 2003-ban alakult. A nyugdíjas klubnak saját formaruhája van, ami az  ég színe: kék. Ezt a ruhát viseli az énekkar a fellépések alkalmával. A megalakulás óta már  számos helyen felléptek. Állandó résztvevői a Szatmári Fesztiválnak. Eddigi Klub programok  között szerepelt:  - Szatmárcseke, Cinkefőző Verseny: az énekkar fellépett, s gasztronómiai bemutatóval is  képviselte már községünket.   - Tápiószentmárton-Kecskemét: országjáró körút, Cifra Csárda látogatása.  - Mátészalka: a Tunyogmatolcsi Nők Klubja szervezésében színházlátogatás.   - Tarpa: Megyei Népzenei Verseny Regionális Elődöntő/Arany elismerés 2007, 2010.   - Fehérgyarmat: Körzeti Klubtalálkozó, jótékonysági fellépés Batai Dominika részére.  - Kisvárda: Megyei Nyugdíjas Klubtalálkozó.   - Méhtelek: az ottani nyugdíjas klubhoz kaptak meghívást, az énekkar fellépett.   - Csenger: Körzeti Nyugdíjas Klubok találkozója. A kulturális rendezvények keretében az énekkar  itt is szerepelt. - Tunyogmatolcs: Szamosparti Találkozókon való fellépés.   - Géberjén: fellépett az énekkar a községi kulturális programban.  - Győrtelek: Kistérségi Találkozó nyugdíjas kluboknak, ahol szintén műsorral léptek fel. - Sátoraljaújhely: Libegő - Budapest: a VIII. Vas Lajos Népzenei Verseny Országos  Középdöntőjén/Vas Lajos kiemelt arany fokozat. - Nyíregyháza: Nyírségi Fesztivál a Falumúzeumban, ahol műsort adtak a klub tagjai.  2010  - Emlékezés a Magyar Kultúra Napjára:  Tunyogmatolcson a klubtagok egymás között verset mondtak, műsort adtak elő.  - Farsangi megemlékezés:  Györteleken farsangi ünnepkörön vettek részt a nyugdíjasok.  - Nőnapi megemlékezés:  Nőnap alkalmából közös műsort adtak elő a nyugdíjasok a klubházukban, ahová vendégeket hívtak meg.  - Petőfi hét: Együttes megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskola tanáraival és tanulóival, az alkalmon közös műsort adtak elő a gyerekekkel az idősek.   - Nemzeti Ünnep:  Március 15-én, a községi Petőfi-emlékműnél műsort adtak a Reménység Nyugdíjas Klub tagjai.  - Nádudvari Találkozó:  Kiváló minősítést kaptak a Reménység Nyugdíjas Klub tagjai a találkozón.  - Nagygéci fellépés:  Árvízi megemlékezésen léptek fel a klubtagok.  - Gyermeknapi program:  A települési óvoda dolgozóit és gyermekeit látták vendégük a klubtagtagok az óvoda intézményében, kemencében sült diós-mákkos kalácsokkal.  - Tarpai Népzenei Fesztivál:  Kiváló arany minősítést kaptak a Reménység Nyugdíjas Klub Népdalkörének tagjai a fesztiválon.  - Szamosparti Találkozó: Fellépett a Nyugdíjas Klub Népdalköre, s gasztronómiai tudásával is elkápráztatta az érdeklődőket.  - Idősek Világnapja:  Ősszel került megtartásra a nyugdíjasok között, ahol műsort adtak elő a nyugdíjasok. - Térségi Találkozó:  A fehérgyarmati Barátság Nyugdíjas Klubot látta vendégül a tunyogmatolcsi klub.  - Országos Vass Lajos Népzenei Fesztivál: Kiváló arany minősítést kapott a Reménység Nyugdíjas Klub Népdalköre a fesztiválon.   - Karácsonyi megemlékezés: A klubtagok egymás között és meghívott vendégeikkel ajándékozták meg egymást az ünnep közeledtével.  2011  - Emlékezés a Magyar Kultúra Napjára:  Tunyogmatolcson a klubtagok egymás között verset mondtak, valamint műsort adtak elő.  - Farsangi rendezvény:  Györteleken farsangi ünnepkörön vettek részt a nyugdíjasok.  - Nőnapi megemlékezés:  Nőnap alkalmából közös műsort adtak elő a nyugdíjasok a klubházukban, ahová vendégeket hívtak meg.  - Petőfi hét: Együttes megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskola tanáraival és tanulóival, s közös műsort adtak elő a gyerekekkel az idősek.   - Nemzeti Ünnep:  Március 15-én, a községi Petőfi-emlékműnél műsort adott a Reménység Nyugdíjas Klub.  Gyermeknapi program:  Iskolás és óvodás gyerekekkel közösen adtak elő műsort a nyugdíjasok gyermeknap alkalmából.  - Tarpai Népzenei Fesztivál:  Arany minősítést kaptak a Reménység Nyugdíjas Klub Népdalkörének tagjai Tarpán.  - Idősek Világnapja:  Ősszel került megtartásra a nyugdíjasok között, s műsort adtak elő meghívott vendégeiknek.  - Karácsony Ünnepén:  A klubtagok egymás között és meghívott vendégeikkel ajándékozzák meg évről-évre egymást az ünnep közeledtével.  2012  - Szatmárcsekei Cinkefőző Verseny: A Tunyogmatolcsi Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesülettel közösen vettek részt a klubtagok a szatmárcsekei programon, ahol erősítették a  generációk közötti együttműködést, ápolták a hagyományokat. - Nagydobosi Találkozó: Térségi Nyugdíjas Találkozó Nagydoboson, amelyre már több éve visszajárnak a klubtagok.  - Nyírbátori Konferencia:  A Tarpai Népdalfesztivállal kapcsolatos megbeszélések lebonyolítására került sor a konferencián.  - Tarpai Népdalfesztivál:   2012. június 9-10-én került megtartásra az újabb megmérettetés, ahová ismételten nevezést adott le a Reménység Nyugdíjas Klub Népdalköre. Az  eseményről arany fokozattal jöhettek haza a nyugdíjasok.    Reménység Nyugdíjas Klub elérhetőségei:  Mikes Miklósné, Klubvezető Tunyogmatolcs Arany János. u. 14 4731  Tel: 06-44-359-995  E-mail: weit28@indamail.hu 
Nyitóoldal Településünk Egyházközségeink Önkormányzat Turizmus Archivum Képgaléria Ügyintézés © Created by Noobi Történelem Civil szervezeteink Műemlékeink Intézményeink Címer Mesterembereink Sport