Matolcs történelme: A régi szláv névből ered a Math szó: erőt és hatalmat jelent. Matolcs neve a Matolcsi  családnévből származik, a régi okiratokban többnyire latinul írták. 1118-ban a Cégényi  Monostor tizedjegyzékében már említették Matolcsot. Matolcs neve Motochinából  módosult, talán egy Mat (Máté?) kezdetű személynév kicsinyítő, becéző származéka,  1387-ben Motoos-nak írták.  Matolcs neve 1326-ban tűnik fel egy idevaló nemes nevében. A személynév eredeti alakja módosult Mothochina- ból Matolcsra. A hely 1387-ban már a  Matucsinai - másképp Matolcsi - család birtoka volt. 1387-ben a volt birtokos családtól  királyi adományként a Pethő és a Rozsályi Kun család kapta, a család több tagjának  hűtlensége miatt. A Szántai Petőfiktől 1391-ben a Kállayakra szállt. 1395-ben a király  visszaadta a Matucsinayaknak az egész birtokukat. 1419-ben Báthori István, s rokonság  révén a Károlyi család is szerzett rá királyi adománylevelet. 1524-ben Bélteki Drágffy  János is ura volt. 1587-ben Magyar Benedek kapott benne részt. A Báthori család kihalta  után Bethlen Gábor tulajdonába került, aki két unokaöccsének szerezte meg, akitől I.  Rákóczi György elvette a részüket. Bethlen István nagy malmot is adományozott itt a  Szamoson a református egyháznak, de ezt Báthory Zsófi elfoglalta. A Rákócziak  tulajdonában lévő település már a XVII. század első felében megkapta a mezővárosi  rangot, az 1647. évi XXX. törvénycikkben pedig elrendelték, hogy Matolcs város taxa alá vétessék. A szabados  mezővárosi polgárokat az ecsedi uralom gyapjújának feldolgozására kötelezték. 1665-ben superintendentiális gyűlés  helye volt.       A XVII. században fontos kereskedelmi gócpont, 1714-ben vásárjogot kapott. Hajdani jelentőségére  utal, hogy Szatmár vármegye nemesei 1669-ben és 1707-ben itt tartották gyűlésüket. Kézműipara is fejlett volt, a XIX.  századig a lakosság fő foglalkozását a gubásmesterség és a fazekasság jelentette. Az iparra a körülmények is  rákényszerítették a "város" lakóit, hiszen kevés volt határában a szántóföld. Határát a Szamos árvize gyakran  elöntötte. Feltehetőleg egy ilyen árvíz miatt települt át a falu abból a folyókanyarulatból, ahol korábban feküdt és  melyet most Ómatolcs néven ismernek. Lakói a középkorban magyarok voltak, jelentősebb számú idegen népelem a  későbbi századokban sem települt be Matolcsba. A szatmári béke után a gróf Károlyi Sándor kezére jutott mezőváros  1714-ben vásárjogot nyert, a lakói egészen a XIX. századig gubacsapással és fazekassággal foglalkoztak. 1724-ben  az Aspremont- Rákóczi Júlia rész is a Károlyiak tulajdonába került. 1776-ban Matolcsot az ecsedi uradalom  tartozékaként jegyezték fel. A XVIII. században még a Morvay, báró Perényi és Illésy családok földesurai voltak. A  község négy, de néha hat osztályú iskolája a XVII., XVIII. században híres volt, mert gimnáziális tantárgyakat  tanítottak. Szatmár vármegye első katonai felmérői 1782-1785 között a természeti környezetéről ugyanazt írták le,  amit Tunyognál. Fényes Elek Geographiai szótárában a következőket olvashatjuk róla: magyar mezőváros Szatmár  vármegyében, a Szamos mellett, Fehérgyarmathoz közel, 926 lakója van. Határa szűk, részint fekete, részint sárga  agyagos és fövenyes, kevés a kaszálója, szépek az almás és szilvás kertjei, a lakosok főként kézművességből élnek.  1810-ben Matolcsot szinte teljesen a Károlyiak bírták, csupán 19 telken osztoztak báró Perényi Antal, Morvai József,  Illésy István, Váry Ferenc, Kállay Erzsébet, Shuller Leopold, és a Ferenci, Ormos, Isaák családok. A Szatmár  vármegyei monográfia kiadása idején Matolcsot magyar kisközségként jegyezték a Szamos jobb partján, 239 házában  1219 lakos élt, a határa 1457 holdra terjedt ki. Amikor átvágták a Szamost, Matolcs a jobb partról a bal partra került át.   A Szatmári vármegye közigazgatási rendje szerint 1860-tól Tunyog a Krasznaközi járáshoz (székhelye: Nagy-Károly),  Matolcs a Szamosközi járáshoz tartozott. Az 1870-es közigazgatási változások következtében Tunyog a Csengeri  járáshoz (székhelye: Angyalos),  Matolcs a Fehérgyarmati első járáshoz került. 1876 után Tunyog a Mátészalkai járás,  Matolcs a Fehér-Gyarmati járás kisközsége lett. A XX. század elején is ez a közigazgatási beosztás élt. 1914-től  Matolcs a Fehérgyarmati járás községeként a Kölesei főszolgabírói kirendeltséghez  tartozott, körjegyzőségi székhely volt, hozzá sorolták. Matolcs már a XVIII. században  többutcás falu, mai utcaszerkezete már korábban kialakult. A Szamos átkelőhelyéhez, a  Tunyog felé vezető Nagy utca (ma Rákóczi u.) orsószerű kiszélesedésében áll a  református templom és az iskola. A faluban a szegény és a középparaszti réteg volt  többségben, jelentős volt a paraszti-iparosok száma is (szűrszabók, keresztcsűrös,  takácsok). A faluban soros, ritkábban keresztcsűrös elrendezésű szalagtelkek vannak. Él  még az emléke, hogy régen az utca felől voltak az ólak, és a ház hátrébb állt. Ma is  található olyan telek, ahol a nyárikonyha a kerítés mellett áll.
Nyitóoldal Településünk Egyházközségeink Önkormányzat Turizmus Archivum Képgaléria Ügyintézés
A Matolcsi Guba Matolcson az 1700-as években a földművelés mellett szűrcsapók céhe is volt. A céh III. Károlytól 1714. október 8-án    kiváltságlevelet, a helység, pedig mezővárosi címet és vásárjogot kapott. Később a szűrők kelendősége csökkent, a    szűrszabók 1785-ben gubásokká lettek. A gubaszövéssel főleg télen foglalkoztak. A Szamos agyagos hordalékából   mások  másik kézművességet, a fazekasságot gyakorolták. A fazekasság évszázadokkal élte túl a szűrcsapók, gubások   mesterségét.  A "város" határának szűk volta miatt a vásárjogot átadta Gyarmat városának, mivel a vásárra jövők állatait ellátni nem tudták. A  reformáció hamar terjedt a földesurak pártfogása mellett. Már a Loragffy, később a Báthory, a   Bethlen családok nagy pártfogói  voltak a Református Egyháznak. A Matolcsi Református Egyházat, belügyeit a gubás   céh intézte, élén a református lelkésszel.  A guba és a gatya a két legtipikusabb népi ruhadarab. A szűrt a XVIII. Század   végén szorítja ki a guba. Hogyan készült a  guba?  A guba a hosszú szőrű magyar juh gyapjából készült. A szatmári mesterek a gyapjút régente Máramarosban az ottani juhos  gazdáktól vagy Szatmárnémetiben a vásárokon kereskedőktől "párba" (egy pár juh) vagy súlyra vásárolták. A bárányról lenyírt  gyapjút nyírás után kiterítették a négy sarkát a közepéig behajtották, majd e hajtást megismételték, végül a szőrt összekötötték.  Aztán a gyapjút folyóvízben dürückölve (dögönyözve) átmosták, szárították, és válogatták. Az állaga alapján-úgymond-  taplósabbját bélnek, a torzsásabbját szőrnek, a selymesebbjét felmenőnek szánták (mindjárt szó lesz róluk). Az így  szétválogatott gyapjút kézzel megszaggatták, hogy ne legyen csomós. Ezt követte a gyapjú tépése: deszkalapon bőrbe erősített  acél drótfogak segítségével végezték. Ezután a féderesre (ruganyosra) megtépett gyapjút fonókeréken vagy guzsalyon  megfonták. A vastagabb szál lett a bél, a vékonyabb a felmenő: a gubaszövőszéken a felmenő a hosszanti, a bél a keresztszál  volt. A két szál egybeszövése adta a ritkás gubavásznat, s ebbe szövés közben dolgozták bele a torzsás gyapjút, a fürtöt, ez  adta a guba szőrét. A leszőtt gubavászon egyik oldala a sima vagy posztós oldal, míg a másik a fürtös vagy szőrös.  A gubavásznat kis-ujjnyi vastagra sodrott gyapjúból gubaszéken   szőtték. A felmenő és keresztszál ellenkező irányban volt  megsodorva. A gubavászon kallóban-örvénylő, patakvízben-   egyenletesen kallódott meg, vagyis összeforrasztotta, nemezelte  a víz. A jól kalolt guba nem nyúlott meg soha. De ha   két szála egy irányba volt sodorva, akkor ellehetett a kallóban három hétig  is, mindig nyúlott. A gubában az aprófürtös   guba a szebb és a drágább. A bárány legegyenletesebb gyapját fürtökbe  válogatták, és szövés közben fogdosták be a   guba vásznába. A felső vászonból visszahajtották az ujjak bőségét, be is vágták  azt hónaljig. A két alsó szárnyát   behajtva a mellső részhez, a részeket gubatoldó öltéssel összevarrták. Kereken  kikanyarították a nyakát s vastagon,   gallérozták posztóval. A guba ujja hosszú, hogy a hideg ellen jobban védje a kezet.  Amikor egy szekérre való leszőtt gubavászon egybekerült, a mester a Túr felső folyása mellett lévő Avasfelsőfaluba vitte kallani:  ott a matolcsiaknak erdejük, több csűrjük, belsőségük volt. A Túr ősi medréből a meder oldalába épített tiltódeszka segítségével eresztették a vizet a kallópatakba, ahol a gubavászon  számára előkészített kádak állottak. A kádakban lévő gubavászonra oldalról zúdult a víz, így azt szaporán forgatta. Ettől a ritka  szövésű gubavászon összezsugorodott, összement annyira, hogy később a szél és eső sem járta át. Majd a kádból kiemelve  szárították, félnedvesen fésülték. Ezután újra vízbe tették, hogy a víz a szétfésült szálakat összehordja fürtökké, majd tovább  szárították. A megkallott gubavászonnal hazaszekereztek. Otthon a mester kiterítette azt, s a legnagyobb gondja az volt, hogy a  lehető legkevesebb vágással és varrással formálja a gubává. A víz ugyanis annyira "összeforrasztotta" a szőttest, hogy ollóval  nem is lehetett vágni.  A fehérgyarmati, csengeri, szalkai városok leginkább a daruszínű (szürke) vagy a barna gubát, míg a nyíri ember a fekete gubát  kedvelte. A fehér gubát inkább a hegyi pásztorok vették.     Ma száz városi ember közül egy, ha   látott gubát. Fogadást lehet rá tenni, hogy aki hallott róla, az sem tudja melyik a guba,  melyik a suba. A guba szőtt,   nemezelt gyapjú. A suba báránybőr bunda. A guba szegényebb viselet volt a subánál. A  gazdagabb vidék subát hordott. Innen a társadalmi tagozódást jelentő mondás: suba subához, guba gubához.  Szatmár jeles néprajzkutatója, Luby Margit már 1927-ben azt írta a matolcsi gubáról, hogy "akinek van, őrzi…ma új guba alig  készül, maholnap nyoma sem marad." Azért csőszkunyhókban nyaranta, konyhai dikókon (keskeny lócaszerű ágy) nagyapák  takarójaként, téli szekeres trágyahordások idején, öregembereken még napjainkban is láthatunk néhányat. 
A Matolcsi Guba Hajdanán A Matolcsi Guba Napjainkban Szabó János Gubában a Szamosparti-Találkozón
A matolcsi vasúti híd "Történelme" A magyar vasútépítés hőskorának utolsó szakaszában Fehérgyarmatot is elérte a vasút.  1898. VIII. 25-én megnyílt a Szatmár- fehérgyarmati helyiérdekű vasútvonal. Már a  vasúttervek "szövögetésekor" (1890, 1895, 1897) a vasutat Fehérgyarmattól tovább  akarták építeni Mátészalkáig és onnan Vásárosnaményon át Kisvárdáig, illetve  Beregszászig.  A vasútépítés idején Luby Géza a Szatmár megyei közgyűlésen indítványozta, hogy a  matolcsi kompnál tapasztalt közlekedési bajokat egy állandó híddal kellene orvosolni.  1898-ban Kende Zsigmond istvándi, Nagy Béla lázári, Kölcsey Zoltán tunyogi  földbirtokosok, Mátészalka- Fehérgyarmat- Penyige- Beregszász között építendő vasútra  kértek engedélyt. A Nyíregyháza- Mátészalkai Hév. Rt. 1903-ban kísérletet tett vonalának  Mátészalkától Fehérgyarmatig "leendő" meghosszabbítására. Miután 1908-ban megnyílt a  Szatmár- Csenger- Györtelek- Kocsord- Mátészalka vasútvonal. Kende Zsigmond 1909-  ben Fehérgyarmattól Matolcs- Géberjén érintésével Györtelekig akart csatlakozó vasutat  kiépíteni. Valamennyi kezdeményezés, amely Fehérgyarmatot Mátészalkával szerette  volna vasúttal összekötni, a Szamos folyó áthidalásának "tetemes" költsége miatt hiúsult  meg. Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés új határ megállapítása 49 magyar  vasútvonalat érintett, melyek egyike volt a Szatmár- fehérgyarmati hév. 1920-tól a 38. 955  km vonalból 25, 891 km maradt magyar területen. A Tisza- Szamos folyók találkozásából  adódó földrajzi elzártság "lehetetlen" gazdasági és kulturális helyzetbe hozta a  fehérgyarmati járás lakóit. Ekkor érezték igazán a Mátészalka felé csatlakozó vasút  hiányát, sajnálták a korábban "veszendőbe ment" vasútterveket. A helyi érdekeltség követésére napirendre került a szatmári vasút  ügye. 1923 nyarán a tulajdonos vasúttársaság nem vállalta magára a költségeket,  ezért a birtokosokra akarták áthárítani oly módon, hogy a terület minden hold földje  után 10 kg búzát fizessenek. E ponton megakadtak a tárgyalások. Az 1924-ben  folytatódott tanácskozáson felmerült az a megoldás, hogy a Fehérgyarmat- Kocsord  vagy Györtelek között hiányzó szakaszt a Zajta országhatár- Gacsály vagy  Jánkmajtis vonalrész felszedésével és áthelyezésével pótolják. Kende Zsigmond  érvelésére ezt a tervet elvetették. Az elodázatlan kérdést 1925- nem sikerült  megoldani. Az államkincstár tervbe vette a matolcsi Szamos- híd megépítését  közúti átkelés céljára. Kende Zsigmond kezdeményezésére február 22-én a  fehérgyarmati "városházán" 51 "sártengerbe fulladó" szatmári falu küldötte  vasúttámogatásként 87 és fél vagon búza megajánlásáról döntött. (Ez fele volt a  korábban kért mennyiségnek.) Ez lehetővé tette, hogy az építendő hídon a vasutat  is átvezessék. Március. 27-én a helyszíni  bejárás alkalmával Matolcson tanácskoztak. Elhatározták, hogy a nyomvonal Kocsord-  Fehérgyarmat között vezet, Matolcson állomás, Tunyogon rakodó megálló lesz. Utána  Kende Zsigmond a résztvevők tiszteletére Gyarmaton ebédet adott. Május 13-án  jóváhagyták a tervet és a költségvetést. Június 15-én a mátészalkai MÁV  osztálymérnökség a Csenger- mátészalkai vasúton Kocsord határában beépítette az  elágazási kitérőt, ezzel kezdetét vette a szatmári híd- és vasútépítés. A kivitelező részben  az államvasutak, részben a VIA Építő Rt volt. Az építés felügyeletét 8 tagú építő-  felügyelőség látta el Lakatos Andor vezetésével. A vasútvonal 23, 6 kg/folyó- méter súlyú  ócska- zömében a barczika- ormóspusztai vasúton használt- sínekből 12 tonna  tengelynyomásnak megfelelően épült. Az új talpfák bükk-, tölgy- és vörösfenyőfából  készültek. Az Új- Szamos medernyílást 3X44 m vasszerkezettel, az árteret 14+18+14 m  vasbetonszerkezettel átívelő híd nagy beruházásnak számított. A Holt- Szamos híd a Bp.  Kelenföldi vasút Fehérvári út áthidalásából visszanyert vasanyagból készült. A  munkák végzésénél néhány hetes csúszást okozott a Holt- Szamos hídnál a  próbafúrás késedelme és a támfal alapozása közben beállt nehézség. A zajtaiak  díjmentesen ajánlották fel a területet, július 7-én egy minisztériumi bizottság a  helyszínen eldöntötte, hogy Zajtán lesz a vonal végállomása. Ide felvételi épület, két  új sínpár, mozdonyszín, laktanya, raktár épült. Fehérgyarmaton lebontották a  favázas mozdonyszínt, műhelyt és laktanyát. Alapjaira pályafelvigyázó és  váltókezelői lakást építettek.  December 29-én este fekvőhelyes kocsiban érkezett Mátészalkára a vasútátadó  bizottság. December 30-án délelőtt a helyreállított fehérgyarmati- zajtai vonalat  vizsgálták meg. Minden állomáson méltatták a vasút jelentőségét. A Zajtán  elhangzott Himnusz jelképesen sugallta, hogy szerzője nyugvóhelyéhez ez a  magyarországi vasút fekszik közelebb.   Szilveszter napján került sor (1925. december. 31) az új Kocsord elágazás-  Fehérgyarmat közötti 11 km hosszú vasút átadására. Matolcson Szolomajer főjegyző üdvözölte a bizottságot. E jeles  óévbúcsúztatóval egy időben született meg a Mátészalkai- Zajta vasútvonal. 1926. január. 1-től- megindult a rendszeres vasúti  közlekedés, ismét jártak vonatok a szatmári tájon. Megnyílt a kapu az ország belseje felé. E rövid szatmári szárnyvonal  vasúttörténeti érdekessége, hogy az I. világháború után a MÁV-nak ez volt az első jelentősebb új vasútépítése. Sorrendben 212.  vonalként került be a hazai vasutak nagy aranykönyvébe. Küzdelmes keletkezése után jöttek a forgalmas mindennapok.  
© Created by Noobi
A matolcsi tallér „Történeti áttekintés“ 1960-ban a Szamos holtága mellett elterülő Tunyogmatolcs köz-ségben — a matolcsi oldalon  — farönk szedés közben cseréptöredé-kek. patkók, szegek és késpengék, valamint állati csontok  közelében egy pénzt találtak. A leletről két hónap múlva, néhai Tomka János volt fehérgyarmati  tanítótól adott tudomást. Ekkorra a favágók és a fát szállító szekerek a nyomokat  megsemmisítették. Az említett pénz Kahler Frigyes birtokába került, aki a darab leírását a  következőképpen adta meg. Durva megmunkálású hamisítvány, az Unger Újkor   alatti Rudolf-  tallér utánzata, öntési eljárással készült, súlya 27,1025 g. Mindkét oldalon ezüstözött. Átmérője 2  mm. A hamisít-ványon az uralkodó arcképe torz, a haj és a szakáll nincs kidolgozva. A ruha csak  emlékeztet az eredeti ábrázolásra, a gallér fodrai nem vehetők ki. Az avers köriratában bal oldalon  fellelhető fordított ál-lású címer és a jobb oldalon látható Madonna — az eredetinél kisebb — az  arcképhez viszont jobban kidolgozott. A revers rajza közelebb áll az eredetihez, mint az aversé. A  kétfejű sas ábrázolása — a szárnytollazat vonalozásától eltekintve hasonlatos az eredetihez. Nem  így a császári korona. Az avers körirata az eredeti darabon 27 betűből áll. a hamisítvány „betűinek" száma csak 24. Sok a szövegbe nem  illő, a fordított és a torzított betű vagy betűimitáció. A betűk között a pontozás szabálytalan. A rövidítések között csak két értel-mes  található fel a RO és az AV. A revers körirata az eredeti pénzen 24 betűből és 4 számjegyből áll. A hamisítványon 24 betű, illetve be-  tűimitáció és 2 számjegy látható, tagolatlanul. Hibátlan, értelmes rö-vidítés nincs ezen az oldalon. A tallér anyaga réz, ezüst és ólom  öt-vözete. Az egyes fő alkotó részek aránya: Cu : Ag : Pb = 3 : 1 : 1. Erről az ötvözetről azt állapítja meg Káplár L. hogy „nem zárja ki a  kezdetlegesebb eszközök használatát sem." A matolcsi tallér jelentősen hozzájárult a pénzhamisítással kapcsolatos pénztörténeti ismereteink bővítéséhez. A XVI. századi  pénzhamisítás története, történelmünk első nagy pénzhamisítási periódusa, számos megoldatlan kérdést tartogat. A matolcsi tallér nem  éppen egy jól sikerült verési technikával készült. Nyomban szembetűnik, hogy ez a hamisítvány nem hozzá értő mester munkája. Ez  önmagában indokolttá teszi, hogy a tallér eredetét ne a főúri hamisító műhelyek valamelyikében keressük. További indok erre, egy- jóval a  tallér feltalálása előtt-, még 1956-ban. Az akkor 94 éves Barna József-egykori pandur- volt  fehérgyarmati lakos elmondta, hogy a Szamos partján- amely most holtág és Tunyogot  Matolcstól választja el- emberemlékezet óta vándorcigányok telephelye volt. A cigányok teknőt  készítettek, és kovácsmesterséget űztek. Patkókon és szegeken kívűl az ügyesebbek ezüst  dolmánygombot is csináltak. Köztudott volt a régiek között- mondta Barna József-,hogy  vándorló kovács cigányok pénzt is hamisítottak. A későbbi történelmi-numizmatikai és kémiai  vizsgálatok igazolták, hogy a matolcsi tallér nem egy a sok eseti pénzhamisítás rosszul sikerült  darabja közül, hanem a XVI. század  hamisítványainak, a korábban tárgyalt főúri  hamisítványitól eltérő új típusa. Objektíven tehát egy olyan gazdasági helyzet állt fennt a XVI.  században, amely az akkor forgalomban lévő érméknél sokkal több magyar pént igényelt volna.  Ezt az űrt igyekeztek kihasználni-természetesen ösztönösen- és hamis pénzzel betölteni a  főurak, majd e műhelyek felszámolása után a még mindig nagyszámú hamisítványt készítő  kovácshamisítók. Ezekban az időkben készült hamisítványokhoz tartozott az “egykori” matolcsi  tallér is. 
Szárazmalom „Rövid Történeti Ismertetője” A malom a Holt- Szamos partján foglalta el méltó helyét egykor. A szatmári vidéknek az 1900-as években ez volt az utolsó működő jó  állapotú szárazmalma. Molnárként az 1940-es években Szabó József dolgozott a malomban.  A malmot az 1700-as évek elején restaurálták. A szárazmalom a náddal fedett keringő jobb és baloldalán egy-egy malomház volt. Az  egyikben kölest hántoltak vagy pászkalisztet őröltek. A hántolóban muzsaji követ használtak. A keringőben a bálvány, azaz a nagy  fogaskerék függőleges tengelye és az alatt a medve helyezkedett el, melyben forgott a kerék. A fenti csillagkötés általában tele volt  pókhálóval. A nagy keréken a macska foglalta el rendeltetett helyét, mint húzóhorogként került sor használatára, amelyet a két ráakasztott  hámfával a lovak számára elérhetővé is tudtak tenni. A lovak be- és kifogásánál a keringőt természetesen mindig félrebillentették. Mindkét  malomházban volt kőpad, mely hatalmas faragott tölgyfadeszkából volt összetákolva. Csak az egyik malomházban volt garat, tejke, rázófa  és káva, továbbá orsó a kőpad alatt. A baloldali malomházban három vámos-hordót tárolt a molnár: egy a búzának, melynek teteje sűrű  lyukas volt. Egy a tengerinek, tetején 3 lyukkal ellátva és egy a kölesnek, aminek a felső részén négyszögletes lyukak oszlottak el  arányosan. Az adott vámot a molnár mindig az őrlető szemeláttára öntötte bele a vámos-hordóba.  Jelenleg Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfalu nyugati végében áll az 1930-as évek végén lebontott matolcsi szárazmalom hatalmas épülete.  Rekonstrukciója fényképek és Sőregi János – egykori debreceni múzeumőr – leírása alapján készült.   A hatalmas kerengősátorból és annál jóval kisebb malomházból álló épületegyüttes a 19. századi falvak meghatározó épülete volt. A  települések nagyságától függően egy vagy több is működött belőlük, s őrölte a lakosság gabonáját. A náddal fedett matolcsi malom  szerkezete – legtöbb társához hasonló módon – tölgyfadeszkából és gerendákból készült. Lovak vagy ökrök hajtották a kerengősátorban  lévő, nagy átmérőjű, fafogakkal ellátott kerengőt, mely áttétellel hozta forgásba a malomházban elhelyezett őrlőkövek alatti orsót. Az őrzési  díjat fajtánként elkülönítve, zárral ellátott hordókba vagy többrekeszes vámtartó hombárba gyűjtötték.  - Dr. Bodnár Zsuzsa, néprajzkutató - muzeológus – 
Történelem Civil szervezeteink Műemlékeink Intézményeink Címer Mesterembereink Sport