Tunyogmatolcshoz köthető történelmi személyeink! (Történelmi személyeink) Petőfi Sándor: Petőfi Sándor 1847-es szatmári útja során írta "Falu végén kurta kocsma" című versét. Mivel pontos helységmegjelölés  nincs a költemény megírásának helyéért több község harcolt. Így természetesen Tunyogmatolcs, és a többiek között  Csenger, Kérsemjén és Fülpösdaróc is magáénak vallja azt a helyszínt, amely a Szatmáron írt verset ihlette. Az  irodalomtörténeti kutatások eredménye képen mégis Tunyogmatolcsnak adták ezt a jogot. Azzal érveltek, hogy a  kocsma valójában a falu végén volt, ott van a komp lejáró helye, s vele ellentétes oldalon áll a Kölcsey kastély. Ezzel a  versben utaltak bebizonyítottnak látszanak. Sajnos a kocsmát már régen lebontották és a kompnak is csak a helyét  tudják megmutatni az idősebb emberek. Petőfi Sándor, Luby Zsigmonddal járhatott errefelé, a birtokos éppen akkor  épített magának Fülpösdarócon új kastélyt. Nagyarból Fülpösdarócra viszont csak a matolcsi révvel lehetett eljutni, a  kompra várva bizonyára a kocsmába is betértek.  Nemcsak Petőfit ihlette meg a táj, a kocsma, hanem a helyben lakó  embereket is. Nagy a valószínűség arra, hogy az itt íródott versek a Petőfi költemény hatását mutatják.  Tunyogmatolcs népe szempontjából ezek is jelentősek. Az alábbi két vers érdemel említést:    Kerekes Gyula: Emlékezés a kurta kocsmáról Csendesen kanyarog a Szamos holt ága, Partján állott a hajdan nádfedeles csárda. Utasok, vándorok pihentek meg nála, Ettek-ittak átkelésre várva. Ráborul az este a kompra, kocsmára, Kint csend van, de belül nagy vigalom járja. Isszák a tüzes bort víg kedvű legények, A falat epeszti, úgy harsog az ének. Nagyot kiállt Jóska: "Kocsmárosné szentem! A legjobbik borát hozza ide menten!" "Hozom fiam, hozom, oltsd a szomjúságot, Ilyen bort tán még az uraság sem látott!" De Palkó sem hagyja annyiba a kótát, "Ide gyere füstös, húzz nekem egy nótát!" "Itt vagyok, instálom, parancsolatjára, A legszebb nótának húsz forint az ára." Ámde a jó kedvet ablakcsörgés rontja, Uraság szolgája hangos szóval mondja: "Ne zúgjatok, hékás, tartsátok a szátok! Nem tud aludni a ti uraságtok!" "Takarodj el innen urak talpnyalója, Embernyúzó gazdád menjen a pokolba!" "Hadd csorogjon a bor, szóljon csak a nóta, Ilyen kedvem sem volt száz esztendő óta!" De megint kopognak, megszakad a nóta, S odakint valaki csendes szóval szólja: "Édesanyám beteg, szeretne nyugodni, Halkítsátok a dalt, had tudjon aludni!" Utolszor koccannak össze a poharak, S a víg mulatságnak rögvest vége szakad. Megírta Petőfi, megírta ezt szépen, Azt a kurta kocsmát, lenn a faluvégen. Száz évnél is több már, hogy emlékszik rája, Ifjú és vénember Matolcs falujába. Nincs már kurta kocsma, elvitték a kompot, Csak az öreg Szamos kanyarog már tovább ott. Nincs uraság sem talpnyaló cselédek, Szabad föld felett száll szabadon az ének. És az emlék régi, amely gondol rája, Petőfi Sándorra, s a kurta kocsmára. Igaz, hogy ebből a versből kissé az eredeti vers másolása érezhető, de mégis jelentős alkotás azért is, mert elárulja egy 13 éves gyerek ragaszkodását a község emlékéhez. A vers 1961.március 20-án íródott. Többszöri kísérlet után ebben az évben sikerült a két település végleges egyesítése, így lett Tunyogmatolcs. Kerekes Ferenc: Emlékezés a kurta kocsmára   Annak a kocsmának, kint a faluvége, Amelyről Petőfi énekelt oly szépen. Nyoma sincs, pora sincs, csak az emlék éled Ha a Szamos partján alkonyi szél ébred. Ütött-kopott falát én is sokszor láttam, Petőfi idejét újra visszavártam. Nem a régi csendet, gőgös uraságot, Aki jó dolgában csak pihenni vágyott. Nem a lustaságtól álmatlan heréket, Nem a talpnyalásban derezdált cselédet, Hanem azt a bátor, tisztultabb világot, Mely a zsarnokságnak a képibe vágott. Nincs már kurta kocsma, eltűnt az uraság, Itt van- benne élünk- az a tisztult világ. Nem kell vakmerően visszafeleselni, Szabadon lehet a nótát énekelni. Azért néha-néha nem árt visszanézni, A múltak emlékét olykor megidézni, Hogy lássuk az utat, amit már megtettünk, Honnan indultunk el, s miből mivé lettünk. Ám fakul az emlék, hogyha nincs jel róla, Azért hiányzik úgy az a kurta kocsma. Az a kurta kocsma, kint a faluvégen, Amelyről Petőfi dalolt egykor, régen. A vers elolvasása után egy kiforrt költő alkotásának érezhetjük. Pedig csak egy olyan ember jegyezte le érzéseit, gondolatait, ki ragaszkodik faluja múltjához, szeretetéhez. A vers elolvasása mélyíti bennünk, itt élő emberekben falunk iránti szeretetet. Az eredeti verset Petőfi Sándor írta 1847-ben. FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA... Falu végén kurta kocsma, Odarúg ki a Szamosra, Meg is látná magát benne, Ha az éj nem közelegne. Az éjszaka közeledik, A világ lecsendesedik, Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a sötétség. De a kocsma bezzeg hangos! Munkálódik a cimbalmos, A legények kurjongatnak, Szinte reng belé az ablak. "Kocsmárosné, aranyvirág, Ide a legjobbik borát, Vén legyen, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifjú babám! Húzd rá cigány, húzzad jobban, Táncolni való kedvem van, Eltáncolom a pénzemet, Kitáncolom a lelkemet!" Bekopognak az ablakon: "Ne zúgjatok olyan nagyon, Azt üzeni az uraság, Mert lefeküdt, aludni vágy." "Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is!" Megint jőnek, kopogtatnak: "Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket, Szegény édesanyám beteg." Feleletet egyik sem ad, Kihörpentik boraikat, Végét vetik a zenének S hazamennek a legények. - Petőfi Sándor - Világviszonylatban kimagasló ember cselekedetei büszkeségre buzdítják az itt élő embereket. Így vagyunk Zalka Mátéval is, aki Matolcson született. Zalka Máté (1896-1937): Zalka Máté, mint irodalmár, s mint forradalmár ebben a községben született 1896-ban, Frankl Béla  néven. Az írói nevet Mátészalka ihlette. Apja jómódú parasztember volt. Valószínűleg édesapja volt  annak a kocsmának a tulajdonosa, amelynek Petőfi örök emléket állított.  Szülőháza átépítve a Rákóczi  úton található meg. Az elemi iskola alsó négy osztályát itt végezte. Nagyon szeretett katonásdit játszani,  melyet volt osztálytársai gyakran emlegettek. Gyermekkori eszményképül választotta az 1848/49-es  szabadságharc egyik legendás katonáját, Kemény Lászlót, kinek élettörténetét egy vásári ponyvafüzetből  ismerte meg. Fellelkesítette a Japán- Orosz háború, s elszökött. Beregszászon találták meg, Ahonnan  szülei visszahozták. Ekkor kerül Mátészalkára polgári iskolába. Középiskolai tanulmányait Szatmáron fejezi  be jó eredménnyel. Apja jogra akarta küldeni Pestre, de a fiatal Zalka az irodalom után érdeklődött.  Megszökött otthonról, és vándorszínész lett. Kemény László eszményképe azonban tovább lelkesítette, sőt  egész életében végig kísérte. Megírja "Kemény László, a vitéz magyar huszár" című drámáját, melyet a háború  kirobbanásának évében a Palásthy-féle vándor-színésztársulat elő is ad Beregszászon. Zalka Máté önként  jelentkezett katonának a nyíregyházi huszárokhoz. Majd onnan áthelyezték egy gyalogezredhez és kiküldték az  olasz frontra. Ott sokat szenvedett, de ennek ellenére sokat is tanult. "Frigyes főhercegnek köszönhetem, hogy  ember lett belőlem!" - mondogatta. Habsburg Frigyes főhercegnek Doberdónál volt egy sörgyára, s ez az olaszok kezén  volt, kik a gyárfal mögött állították fel a tüzérségüket. Ez a tüzérség szakadatlanul lőtte a magyar csapatokat, de azok nem  lőttek vissza. Nem volt szabad tönkretenniük a gyárat. Azért, hogy Frigyes főherceg gyára nem váljon romhalmazzá, ezer és  ezer magyar katona halt meg.  Zalka ezredét- a nagy vérveszteség miatt- kivonták a tűzvonalból, s feltöltés után az orosz frontra  küldték, Volhinába. Itt csend volt a fronton. Zalka unalmában novellát írt. Címe: " A sörgyáros és János a katona." Ez megjelent az ezred  litografált újságjában Zalka Máté aláírásával. Két nap múlva beidézték a hadosztály bíróságához, de közvetlenül a kihallgatás után Bruszilov orosz  tábornok hadserege áttörte az osztrák- magyar frontot. Pár nap alatt több mint 400 ezer foglyot ejtettek. A 400 ezer fogoly között volt Zalka Máté is.  Szibériába került, Krasznojarszkba. Itt találkozott a szocializmus eszméjével. A háborút előidéző erők gyűlölete már a háború alatt befészkelte magát  szívébe, s csak az eszme kellett, mely megvilágosította a valóságot az értelemben is. Jellemző, hogy a fogolytáborban "Jeruzsálem" címen drámát írt  Dózsa Györgyről. A proletár állam megalakulásától ezredparancsnok lett, s végig harcolta a polgárháború és az intervenció időszakát. Lenin  személyesen jutalmazta meg egy aranykarddal, s a Vörös Zászlórend kétszeres tulajdonosa lett. Mindig a legnehezebb posztokon harcolt és hétszer  sebesült meg. A polgárháború után a szabadságukért harcoló törökök segítségére sietett, és Kemal  pasa seregében Kemény László néven szervezte a lovas hadsereget. Kemal pasa a derék  helytállásért a legmagasabb kitüntetést tette a nyakába, s a Szirma utcáján még ma is meglévő  emléktábla őrzi emlékét. 1936 őszén, mikor Hitler és Mussolini bandái a spanyol népre, a  demokratikus Spanyol Köztársaságra szabadították Franco fasiszta zsoldosait és a spanyol  ellenforradalmat, Zalkát már Spanyolországban találjuk. Lukács Pál néven az egyik nemzetközi  dandár parancsnoka lett. Tetteiből itt is a szabadságszeretet csendül ki. Számottevő eredményes  csata fűződik nevéhez. Joggal mondhatjuk róla, hogy életét gyermekkorától kezdve- fiatalkorú  haláláig a népek felszabadításáért folyó harcnak szentelte. 1937 júniusában Huescánál készültek  csatára, mikor egy gránátszilánk halálra sebezte. Valenciában temették el spanyol, német, dán,  bolgár, román, és magyar kommunisták. Halálát meggyászolta az egész világ, minden szabadság  szerető nép. Moszkvában és New Yorkban, Kínában és Franciaországban, Stockholmban és  Buenos Airesben gyászünnepségeket tartottak. Költők és írók, Scsipacsov és Szimonov, Erenburg  és Iszakoszkij, Karavajeva és Luigi Longo, politikusok és egyszerű emberek sora emlékezett meg a  nagy szabadságharcosról, a ploretárinternacionalizmus katonájáról. Tunyogmatolcs községe is  büszkén emlékszik Zalka Mátéra, leghíresebb történelmi személyére. Emléktábla jelöli a Matolcsi  szülőházát, itt sokáig emlékszoba is volt, aminek anyagát később Mátészalkára, a Szatmári  Múzeumba vitték.  "Ám fakul az emlék, hogyha nincs jel róla, Lejegyzém a múltját, róla szólt a strófa. Hozzákapcsolom a dicső jelenkorát, Hogy legyen miből szedni, majd annak dicső tanulságát." ( A rövid szinopszist Sándor Miklós tanár úr 1962-es Tunyogmatolcs élete régen és ma című szakdolgozata alapján állítottuk össze.)
Nyitóoldal Településünk Egyházközségeink Önkormányzat Turizmus Archivum Képgaléria Ügyintézés © Created by Noobi Történelem Civil szervezeteink Műemlékeink Intézményeink Címer Mesterembereink Sport